Éles & Makai BMW szakszerviz, DPF tisztítás, automata váltó olaj csere, vezérlés csere, bmw szerviz budapest

 

 

Mi is a szerepe a DPF koromszűrőnek?

A dízelmotor által keletkezett tökéletlen égésből adódóan megszűrje a koromszemcséket, hogy ne kerülhessen környezetünkbe és egészségünket ne károsítja. A részecskeszűrő porcelánfilterében kialakított koromcsapdákba kerül be a korom, miután telítettséget jelez és ezt érzékeli a nyomásszenzoron keresztül az autó komputere, regenerációt indít el. Vannak autótípusok amiknél a műszerfalon elhelyezett lámpával jelzik, hogy regeneráció van folyamatban, vannak autómárkák ahol semmilyen jelzés nem utal a részecskeszűrő regenerációjára. Köztudott az is, hogy a városi közlekedések alatt, illetve a rövid távok megtételével nem tud a részecskeszűrő tökéletesen regenerálódni, vagyis nem jön létre a koromszűrő kiégetése. Így rövid időn belül a dugulás veszélye fennállhat. Az autógyárak többnyire javasolják az autópályán történő közlekedést pont azért, hogy a gépjármű által indított regenerációk minél tökéletesebben tudjanak lezajlani. Így tapasztalataink alapján, miután nagy általánosságban ki lehet jelenteni, hogy a személyautók 500-600km megtétele után regenerálnak, tehát bőségesen elég ha 500-600km megtétele után megyünk ki az autópályára egy 60-80km -es útszakasz megtételére. Fontos, hogy a személyautónk legalább folyamatosan a 3000-es fordulatszám tartományban legyen! Ennél a forgási tartománynál történik meg a legtökéletesebb regeneráció a részecskeszűrőben. Ha betartjuk a fent leírtakat, jelentős élettartamot tudunk biztosítani a részecskeszűrőnek.

 
 
 

 

 dpf

 
 

Hírek

  • Részecskeszűrő tisztítás kupon akció!
    2020-10-04 16:00:29

     

    Részecskeszűrő akció

    Kupon akciónk, ami 10% kedvezményre jogosítja fel kedves ügyfeleinket, úgy a hozott részecskeszűrők, mint a komplett autók részecskeszűrő tisztítási díjából! Az Akció Otóber 31.-ig érvényes! A weboldalon található kupont, fényképezze le telefonjával és szíveskedjenek a részecskeszűrő tisztítás előtt felmutatni!

     

  • Fék Akció
    2020-02-25 08:17:18

     

     

    Éles & Makai kft

     

    Minden BMW modell fékbetétet és féktárcsa akció keretein belül Ön csak az anyagárat állja, mi meg a munkadíjat!  Akciónk 2020 - Március 31-ig tart!

     

  • DPF részecskeszűrő tisztítás
    2017-09-23 13:12:44

     

    Dugult részecskeszűrő 

                                     Részecskeszűrő

                                     

                                     vw részecskeszűrő

    Részecskeszűrő tisztítás után

     

  • keressen minket a facebookon is!
    2016-11-16 11:56:31

Asztali nézet